Stephenie Meyer: New moon - Újhold

"Sose hittem volna, hogy minden ilyen hamar visszazökkenhet a megszokott kerékvágásba - a zombi-korszakom előttibe. A kórházban tárt karokkal fogadták a visszatérő Carlisle-t, és egyáltalán nem titkolták örömüket, hogy Esmének nem volt kedvére való a Los Angeles-i élet. Alice és Edward valamivel jobb formában várták az érettségit, mint én. Hirtelen a továbbtanulás került az első helyre a fontossági listámon (a főiskola volt még mindig a B terv, arra a valószínűtlen esetre, ha Edward ajánlata eltérítene az A-tól, vagyis hogy érettségi után a szaván fogom Carlisle-t). Sok jelentkezési határidőről lemaradtam, de Edward mindennap újabb halom kitöltendő űrlapot hozott. Ő a Harvardot egyszer már végigcsinálta, úgyhogy nemigen zavarta, ha a késlekedésem miatt jövőre mindketten valami másod vonalbeli főiskolán kötünk ki.
Charlie-t nem tette boldoggá, hogy megint Edwarddal vagyok, és nem is volt hajlandó szóba állni vele. De legalább nem volt már kitiltva a házból - meglátogathatott, bár szigorúan csak az erre kijelölt órákban. Én viszont nem tehettem ki a lábam a házból.
Kivéve, ha iskolába vagy munkába mentem. A kopár, fakósárga falú osztályterem mostanában roppant vonzó hely lett számomra. Ebben nyilván közrejátszott a padtársam személye.
Edward a tanév elején összeállított órarendet követte, így az óráink többsége közös volt. Cullenék állítólagos elköltözése után olyan rémesen viselkedtem mindenkivel, hogy a mellettem lévő hely a padban mindvégig üres maradt. Még Miké is óvakodott a közelembe jönni, pedig korábban nem hagyott volna ki egy ilyen lehetőséget. Most, hogy Edward megint ott ült a helyén mellettem, majdnem úgy éreztem, mintha az elmúlt nyolc hónap csak egy zaklatott rémálom lett volna.
Majdnem, de mégsem egészen. Először is, Charlie valóságos házi őrizetben tartott, másodszor meg ősszel még nem voltunk olyan jó barátok Jacob Blackkel. Úgyhogy akkor nem is hiányzott nekem ennyire."