Széchenyi Zsigmond: Vadászat négy földrészen

"Az éjszaka folyamán egyetlen oroszlánbőgés sem hallatszott. De hajnal előtt, alighogy az ébresztő kiberregte magát, éppen mikor az éj folyamán beköltözött férgeket rázom ki cipőmből, akkor üti meg fülemet néhány tompa, elfojtott böffenés, mégpedig egyenesen a bivalydög irányából.
A mosdóvíz, sőt még a reggeli is érintetlen marad, magamra kapom a ruhát, s már megyek is...
...Az otromba nagyra felfúvódott bivalytestek már messziről elő-feketednek, de a világítás tökéletlen még, nem lehet megállapítani, van-e ott egyéb is. Igen óvatosan, bozóttól bozóthoz húzódva közeledem, s mikor végül jó takarást nyújtó termitadomb mögül kitekintek - még most utólag, naplóírás közben is elfog az izgalom -, nagy, kócos-sörényes fej kapja meg szememet! A bivaly mögül pillant felém, de rögtön ismét visszabukik, eltűnik... S a másik, valamivel távolabb fekvő bivaly körül, négy nőstényoroszlán körvonala mutatkozik: kettő álldogál, a másik kettő hever; nyilván torkig ették magukat bivalyhússal...
Már éppen azon vagyok, hogy oldalt csússzam, s ezáltal az innenső dög mögött falatozó sörényest puskavégre kaphassam, mikor a mögöttem lapuló szerecsen halk nyelvcsettenése megállít.
Hátrapillantva látom, hogy félreeső irányba csucsorírja száját. (Kényes helyzetben csücsörített szájukat használják mutatóujj gyanánt, hogy minden felesleges mozdulatot megtakarítsanak.) Szemmel követve a megadott irányt, újabb sörényes oroszlánt pillantok meg: elmenőf élben van, de közben visszatekinget társai felé. Nem várhatok tovább. Nyaktövön lövöm az elvonuló sörényest, s amint lövésemre a bivaly mögül előugrik a másik, azt is gyorsan oldalba köszöntöm.
Velőtrázó ordítás támad. Mindkét oroszlán vérfagyasztó bömböléssel, önmagát mardosva dühöng, pörög-forog-kapálózik egy helyben, én pedig, amilyen sebesen csak győzöm, szórom beléjük a golyót, hol egyikbe, hol másikba...
Még gyerekvadász koromban megtanultam, hogy a macskának hét élete van; akár hazai, énekesmadarat leső cirmos, akár pedig tanganyikai sörényes."