Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája

"Miért volt sokszor az az érzésünk társaságban vagy nyilvános helyen, hogy minden em« , bér szeme gyanakvóan vagy gúnyosan bennünket figyel, s ht ketten összehajolnak, bizonyosan rólunk súgnak-búgnak, a mi külsőnket kritizálják?
A félszegség természetesen ikertestvére az önbizalomhiánynak. De fiatalabb testvére, mert nagymértékben infantilis. Még akkor is az, ha érett korú embert tart lenyűgözve. A két, még mindig felszíni rétegekhez tartozó meghatározás, hogy a fél-szegséget hiúság és bizonyos egocentrikus rögzítettség okozza, nem meríti ki, csak több oldalról motiválja a kérdést. Mert mind az egocentricitás, rnind ez a fajta hiúság az éledő pubertás, a kamaszkor jellemzője. A személytelen, öntudatlan és gál-lástalan gyerek ennél a határvonalnál válik zavarodottan személyessé és erjedő személyiségében a világ középpontjává. Személyisége azonban nagymértékben kóros: túlérzékeny, egyensúlytalan és annyira szubjektív, hogy a valósággal nincs egészséges kapcsolata. Érzékeitől fűtött képzelete végletek közt támolyog. A körülmények gátjai, erős fizikai függőségének kötései közül vad fantazmákba menekül. Sérelmeiért bizarr elégtételeket vesz, kicsapongásokat követ el. Fantáziaalakja, fantáziaélete oly heves, hogy mindennapi léte, valódi habitusa halvány és silány függeléknek tűnik mellette, ugyanakkor azonban nyomorúságos cáfolatnak, szégyenbélyegnek is. E különös intenzitású, de kisebb rendű mellékkreatúra minden helyzetben keresztbe fekszik a csodálatos hős lába előtt, aki rajta át, benne és általa folytatja képzelt életét. Az ő pubertásos mirigyeinek impulzusai szerint követ el imaginatív bűnöket és hőstetteket, de a morális hányingertől, neuraszténiás csömörtől és bűntudattól csak e szegény nyomorult, senki földjén lévő teremtmény szenved azután, aki már nem gyerek, de még nem felnőtt, így jön létre a kamaszkor sajátos énhasadása a gátlás talán, libidótól duzzadó, garázda imágó..."