Teri Hatcher: Az elégett pirítós

"Aztán keltettem csak fel Emersont. Nem szívesen tettem ugyan, de mivel kempin-geztünk és egy pattanása máris kijött a kosztól, muszáj volt lezuhanyoztatnom. Kifésültem csomós haját, pizsamába és ágyba bújtattam.
Aztán végül magam is odabújtam. Későre járt, kimerültem, másnap pedig jókor munkában kellett lennem. De ne siessünk annyira: Emerson ugyanis most fenn volt, és zsebkendőt kért, hogy kifújhassa az orrát. Aztán egy pohár vizet, hogy száraz torkát megnedvesíthesse. Aztán ajakbalzsamot, mert a nap kiszárította az ajkát. Nos, az ajakbalzsamtól nyílt ki majdnem a bicska a zsebemben. Legszívesebben azt mondtam volna: Nem elég, hogy rád szántam az egész hétvégémet? Egész nap sárkányt eregettem a hideg vízparton, és még most is téged kell kiszolgálnom kényre-kedvre? Istenem! Van neked elképzelésed arról, hogy mit is csinálhattál volna azzal az erővel, hogy bejössz hozzám és zsebkendőt kérsz? Hát azt, hogy elveszed magadnak! Szülőnek lenni azonban krónikus állapot. Tudtam, Emerson extra igényei és nyivákolása annak köszönhető, hogy nagyon fáradt. Isten a tudója, hogy tisztában voltam vele, mit érez. Felnőtt azonban nem volt arra rajtam kívül, úgyhogy a fejembe csaptam a nővérsapkát, és szolgálatra jelentkeztem. Néha erről szól az anyaság. Minden anya túlteljesít. Néha arra gondolok, az elvált anyáknak több a bűntudatuk és jobban tartanak a kudarctól, de szerintem még egy házasságban élő anya is hajlamos arra, hogy a gyerekeinek és férjének szentelje magát, ő pedig utolsónak álljon be a sorba. (Sőt, ebben egészen biztos vagyok. Nézzék csak meg a könyv címét.) Ha az ember túlzásba viszi, annak következményei vannak. Volt egy munkás időszak, amikor dolgoztam, több napon át forgattam szünet nélkül, és csakugyan kikészültem. Nagyívű tervet szőttem arra, hogy azon a hétvégén elviszem a lányomat Disneylandbe a barátainkkal együtt."