Budapest, 1980. Mezőgazdasági Kiadó, 143 oldal, fekete-fehér és színes fotókkal illusztrálva, a végén kihajtható mellékletekkel. Kiadói karton-kötésben, jó állapotban.
"Dúsabb volt az anyatej, hamar rászoktak a számukra készített zúzott zabra, korán csipegették a selymes, mélyzöld füvet. Déli napsütésben az alvó csikók alig látszottak a sűrűn burjánzó legelőn. A ménes visszanyerte életkedvét.
A Favoryk. Convrsanók, a Maestosók gyönyörű, valóban tenyészpéldányokká fejlődtek. Az őszi sár marasztaló dagasztása nagy izomfelületet fejlesztett ki. A jellegzetes kis lipicaiakból igazi lovak lettek.
A mezőhegyesi tartózkodás pozitív vitalitási váltott ki a lipicai ménesből, annyira, hogy az I8l5-ös visszaindulás idején, a kis karszti alkat már átalakulóban volt egy nagyobb rámájú, de akciós mozgását megtartó, impozáns, szürke, a nagy testű spanyol ősökhöz jobban hasonlító típussá. A televény Mezőhegyes, Csanád vezér volt földje mindenre rányomja a bélyegét.
Nem minden lipicai ment azonban haza. A létszám amúgy is felduzzadt, túlnőtt az eredeti tenyészhely háborútól rombolt keretén. Mezőhegyesen maradtak az alkatban, tömegben pluszvariánsok. Szerencsére!
Mezőhegyes jobban megszerette a lipicaiakat, mint az várható volt. A visszamaradt anyagot együtt tartották, s lipicai populációként, külön ménesben kezelték, tiszta vérben tenyésztették. Mezőhegyes eredeti állományából a szürke vagy a spanyol ősöktől származó és a formát fenotípusosan tükröző kancákat a lipicai ménesbe osztották be. Ez a "...Mezőhegyeser Militárgestüt" parancsnoka részéről jó érzékre, tenyésztői vénára valló intézkedés volt. Lipica hat évi ott-tartózkodásából rögtön tőkét kovácsolt. Megragadta az akkori Ausztria legjobb lófajtájának tenyésztési lehetőségét, honosítását Mezőhegyesen. Gondoljunk csak bele: 1815-öt írunk. Nonius Seniorral a kürasszir ezred még az országhatárig sem ért. A furiosó és north star félvér fajtát később létrehozó telivérek importját kezdeményező Széchenyi István gróf még katona volt! A gidránt indító kis sárga Senior még a szíriai homokon felállított sátor körül kereste szerény élelmét, s akkor irtották azt a görög erdőt, aminek fájából ácsolták azt a hajót, amely végül Triesztbe hozta.
A lipicai pedig már ekkor nemcsak konstans fajta, de Európa egyik elismert rangos fajtája is volt. Kitűnő érzékkel ragadta tehát meg az akkori osztrák méncsparancsnok a lehetőséget, hogy a legalább 3000 mindenféle lovat tartó Mezőhegyes számára megszerezze és gyökeresítse a lipicai fajtát."
Méliusz Antikvárium
Kosár/Megr.
