Werner Baumeister: Tengeri akvarisztika

"A tenyészpárt arról ismerhetjük fel, hogy egy sima követ tisztogatnak az ikrázáshoz. Az ikrákat álltalában a szimbiózisrózsájuk tövénél lévő kőre rakják. A bohóchalak ikrái korallsügérekével összehasonlítva elég nagyok. A szülők a lerakott ikrákat állandóan fújkálják, vagy úszóikkal legyezgetik azért, hogyhogy friss, oxigénben dús vizet hajtsanak rájuk. Ha elhal, vagy penészes ikrákat pillantanak meg, nyomban kicsipegetik azokat a többi közül. Az ivadékok hamarosan kikelnek, és ekkor át kell helyezni őket a nevelőmedencébe. Legjobb, ha sötétben halásszuk ki őket. Az ivadékokat ekkor egy lámpával a vízfelszínre csalogatjuk, és egy pohárral óvatosan kimerjük őket. A hálóval történő kifogás megsértené az érzékeny hallárvákat. A Preis-rendszer segítségével még kíméletesebben tudjuk elválasztani az ivadékokat a szülőkről (lásd ábra a 187. oldalon). Mivel a lárvák mindig felfelé, a víz felszínre úsznak, szabályosan átsodródnak a medence másik részébe. Ez a módszer megdöbbentően egyszerű, ám nagyon hatásos. A nevelő medence legalább 40 vagy 50 literes legyen, és a tenyész medence vízével töltsük fel. Ha a vizet időben beoltottuk a plantonokkal, akkor a bohóchal ivadékoknak most szabályosan úszniuk kell a táplálékban. A medencét közben csak gyengén szellőztessük. Egy idő után a kis bohóchalak megeszik a nevelőakváriumból az összes planktont (Bracbionus-t). A planktont természetesen folyamatosan pótolnunk kell a planktontenyészetből. Már tíz nap után adhatunk a kis halaknak kiegészítésképpen friss keltetett Artemiát. Jó, ha az ivadékokat lassan a szárazeleséghez is hozzá szoktatjuk. Jó táplálás mellett a fiatal bohóchalak fél év után már 3-5 cm nagyok. Ampbiprion lárvákat pusztán pirított pehelytáppal is neveltek már fel sikeresen, A túlélési arány ilyenkor természetesen lényegesen alacsonyabb, mint ha élő zooplanktonnal táplájuk őket. A leírt standart módszeren természetesen még jócskán lehet javítani."