William Makepeace Thackeray: Hiúság vására

"Etonben Crawley kisasszonynak csúfolták, és sajnos, azt is el kell mondanom, hogy ugyanott Rawdon öccse alaposan el is szokta verni őt. De ha nem is voltak ragyogó képességei, a tehetséget buzgó szorgalommal pótolta, s a nyolc iskolai év alatt egyetlenegyszer sem vetették alá verésnek, amelyről pedig Etonben általában azt hiszik, hogy csak egy kerub kerülheti el.
Az egyetemen persze rendkívül tiszteletre méltó pályát futott be. Itt készült elő a közéletre, ahova majd a nagybátyja, Lord Binkie védőszárnya alatt vonul be. Nagy odaadással tanulmányozta az antik és a modern szónokokat s állandóan szót kért a vitaegyletekben. De bár nagy szókincse volt, s kis terjedelmű hangját nagyon hatásosan és önelégülten tudta felhasználni, és nem is nyilvánított soha olyan érzelmet vagy véleményt, amely nem volt tökéletesen lapos és elcsépelt, s azt is mindig latin idézettel támogatta - mégis valahogyan sohasem érvényesült, bár birtokában volt annak a középszerűségnek, amely mindenkinek biztosítja a sikert. Még a verselésben sem nyerte el a díjat, pedig minden barátja bizonyos volt benne, hogy ő kapja.
Miután elvégezte az egyetemet, Lord Binkie magántitkára lett, később attasénak nevezték ki a pumpernickeli követségre. Ezt az állást kifogástalan tisztességgel töltötte be, s valahányszor hazatért, strassburgi pástétom alakjában hozta magával a jelentést az akkori külügyminiszternek. Tíz évig volt attasé, néhány évig még a szegény Lord Binkie elhunyta után is, de aztán úgy találta, hogy az előmenetel lassú, némi csömörrel lemondott a diplomáciai szolgálatról, s vidéki úriember lett belőle.
Visszatérve Angliába, egy röpiratot írt a malátáról - mert becsvágyó férfiú volt, s szeretett a közönség szeme előtt lenni -, és nagy szerepet játszott a néger emancipációs mozgalomban. Aztán barátságot kötött Wilberforce úrral, akinek politikáját csodálta; ugyanekkor jött létre nevezetes levelezése nagytiszteletű Silas Hornblower úrral az ashanti misszió ügyében. Ha a parlamenti ülésszakot nem is töltötte Londonban, legalább májusban az egyházi értekezletre mindig megjelent. Otthon a vidéken békebíró volt, s szorgalmasan látogatta és nevelte azokat, akik még nem részesültek kellő vallásoktatásban. Azt mondták róla, hogy nagy figyelemmel viseltetik Lady Jane Sheepshanks, Lord Southdown harmadik lánya iránt, akinek a nővére, Lady Emily írta azokat az édeskés értekezéseket, mint a tengerész pontos iránytűje és a piaci kofa című megható dolgozatok.
Sharp kisasszony beszámolója Pitt úr Queen's Crawley-i elfoglaltságáról nem volt karikatúra. Ez az úriember valóban alávetette a cselédeket a már föntebb említett áhítatos szertartásoknak, s ezekbe magától értetődően belevonta apját is. Támogatott egy független imaházat a crawleyi egyházközségben, nagybátyjának, a lelkésznek nagy megbotránkozására, viszont ennek következtében Sir Pitt nagy gyönyörűségére, aki emiatt egyszer-kétszer maga is ellátogatott oda; mindez néhány heves prédikációt eredményezett a crawleyi parókia templomában, egyenesen a báró öreg, gótikus faragású széke felé intézve. A derék Sir Pitt azonban nem érezte a prédikációk erejét, mert szentbeszéd közben mindig szundikált."